Hősök napi megemlékezés és retró búcsú

Címkék: Általános

Ebben az évben is, a napsütötte szeptemberben, megrendezésre került Bőszénfán a Hősök napi megemlékezés, amelyet a régi időket felidéző retró búcsú követett.

A megemlékezés egy meghitt misével indult, ezt követően a templom előtt, az ünnepség megnyitásául egy verset hallhattak a megjelentek, illetve a Forte Brass Band  fúvos zenekar festett ünnepi hangulatot az eseménynek. A polgármester úr beszédét követően, elhelyezték a virágkoszorúkat az első és második világháborúban elhunyt bőszénfai állampolgárok emlékművéhez.

Mind ezt követően az ebéd és a búcsúi szórakozás ideje is eljött. A vendégek kulináris élvezetekben vehettek részt az ínycsiklandó fogásoknak köszönhetően, hagyományos ételeink, mint a babgulyás és székely káposzta, nagy sikernek örvendtek az esemény során. 

A retró búcsú, nagyszerű szórakozásnak bizonyult a vendégek számára az ebéd elfogyasztása után. A hangulatot élő zene biztosította, a régi báli muzsikák felcsendülése, a körhinta, mely a kellemes délután során folyvást tele volt és az önfeledt jókedv visszaidézte a múlt század gyermekkorát Bőszénfa Főterére.

 

IMG_3544.JPGIMG_3541.JPGIMG_3539.JPGIMG_3534.JPGIMG_3508.JPGIMG_3500.JPG

 

 

« Vissza a hírek listájához

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra